Tisztelt Olvasóm!

   Először is arra válaszolok, miért hoztam létre egy irodalmi blogot, amikor ma oly kevesen olvasnak, s ha mégis, akkor többnyire romantikus ponyvákat, a műveltebbek pedig a divatos bestsellereket. Nehéz idők járnak most a művészi vénával megáldott honfitársainkra, mert itt a kultúra és a műveltség épp annyira sokadlagos, mint az egészségügyi helyzet, avagy az, hogy a munkaképes emberek felének nincs rendes munkája.


Szeretném, ha megismernéd azokat az írásaimat, amik az elmúlt rendszer politikai cenzúráján valamiért fennakadtak. nagyon bosszantotta őket az egykori rebellis, intrikus és a szerintük nyomdafestéket nem tűrő stílusom, a népellenesnek megbélyegzett személyiségem, ezért úgy gondolták, jobb lesz, ha örökre elhallgattatnak és beraknak a süllyesztőbe.


Mától vegyétek úgy, hogy feltámadtam, újra létezem, és ma már büszkén felmerem vállalni mindazokat az állítólagos bűnöket, amit a leírt gondolataimmal valaha elkövettem.


Amikor ideköltöztünk (ahol most élünk), megpróbáltam belépni a rétsági irodalmi körbe, hogy újra tartozhassak valahová, - hiszen anno 82-ben még a Kiss Tamás költő által vezetett debreceni írókör tagja voltam -, de válaszra sem méltattak, pedig akkor már állítólag dúlt Magyarországon a polgári demokrácia, mert mindez már jóval 98 után történt.


Egyszer hajdanán, még a régi rendszer egyik megyei pártbizottsága első titkárának kötelező vendégeként a tudomásomra hozták, hogy mától, vagyis attól a naptól kezdődően tőlem egyetlen sor sem fog napvilágot látni. Mondván, jobb lesz, ha meghúzom magam, mert ők nem hülyék, átlátnak a szitán, amit a soraim között ki lehet olvasni, arra ebben az országban sem most, sem a későbbiek során nincs szükség. Így azután sikerült belém fojtaniuk a szót, leálltam az írással. 

A „felszabadulásunkat” követően vettem a bátorságot, és újra írni kezdtem, de a publikálás megint csak falba ütközött. Az akkori szerkesztőbizottság ugyan kitűnően múlatott az írásomon, de a főszerkesztő nemet mondott. Ez a blogom – noha korántsem bosszúvágyból -, de a régi keletű írásaimat épp úgy tartalmazni fogja, mint az ezután következőket, mert hiszem, és remélem, az értékeket nem szabad véka alá rejteni, hanem be kell mutatni, még akkor is, ha valakinek félre áll tőle az orra. 

Ha politizálnék, de nem teszem, mert nem vágyok arra, hogy munka nélkül, s csupán a szófosásból tartsam el a családomat, ma is és mindörökké az ellenzék első sorában ülnék és buzgón ostoroznám az úrhatnám és képzetlen        seggvakarókat.

Döntsd el, mennyiben vagyok olvasmányos, illetve olvashatatlan. Szerintem az írásaim zöme független a politikától, inkább szürrealista, morbid, szabadszájú, és arrogáns, mintsem lázító, pláne meg nem népellenes. 

Második (irodalmi) blogomat, a "Lanio Writings"-t az alábbi linken érheted el:

http://lanio-writings.blogspot.hu/

Bevezető

   Már egy jó ideje annak, amikor elhatároztam, valamilyen módon el fogom érni, hogy legyen egy saját weboldalam. Ez az álmom most teljesült. Nagyon szorongok, mert még soha nem csináltam ilyesmit, de már annyi biztatást kaptam a barátaimtól és ismerőseimtől, hogy nem halaszthattam tovább ezt a dolgot. A puding próbája az evés. Ennek a mondásnak az analógiájára tehát megteszem most az első lépést. Még ne várjatok sokat tőlem, remélem, az ezt követő bejegyzéseim már olvasmányosabbak lesznek. Ennek a bevezetőnek az a célja, hogy ami helyszűke miatt kimaradt a bemutatkozásból, ide leírhassam.


Mindig is szétszórt voltam, nehezen kommunikáltam, ugyanakkor titkon vágytam a szereplésre és az elismerésre. Szűkebb baráti társaságban többnyire jól éreztem magam, de egy nagyobb társaságban általában úgy elvesztem, hogy néha még magamat sem találtam meg. No, nem egy reflektorfényben úszó dobogón szeretnék állni, ahol a show után vastapssal jutalmaznak - abból már alaposan kivettem a részem, 1965-től 2002-ig zenéltem különböző nyilvános helyeken, s amikor úgy éreztem, hogy már inkább munka, mint öröm, letettem a lantot - , hanem a spontán gondolataimat szeretném megosztani másokkal, s főként azokkal, akik valamiért vevők rám.


Az emberek többsége gongra ébred, letussol, öltözködik, rohan, robotol, eszik, iszik, párosodik, próbálja megvalósítani magát, birtokolni akar, gyűjtöget, majd napja végeztével behull az ágyba, aztán mind ez ismétlődik, míg el nem kopik a gén-vezérelt hús-vér gépezet, aztán kihull a rostán és mihamar tepsibe kerül. Néhány év után benövi a gaz a sírját, eltűnik a neve a festett olcsó fejtábláról, és átadja magát az örök enyészettel fűszerezett felejtésnek.


Én egész életemben pörögtem, vágyaim voltak, amiket hajszoltam, és nem is mindig hasztalan, általában nem a mának, hanem a holnapnak éltem. Mindig különféle terveket készítettem, és elképzeltem, hogy mindez valóra is fog válni. Úgy 2-3 százaléka tényleg megvalósult, a többi nem, mert nem voltam eléggé erős, dominanciára törekvő és állhatatos, hogy kikaparjam magamnak a gesztenyét. Így aztán elveszett sok olyan élmény a hétköznapok forgatagában, amire nem figyeltem eléggé, pedig azt kellett volna, hogy minden napomat a jelenben éljem meg, akkor most nem lennék egyedül, és nem volnék ennyire szegény sem. 


A pénzre sem figyelés most kezdi megbosszulni magát, ma már előfizetősök a villanyóráim, gőzöm sincs, miből fogunk fűteni a télen, nem merek meghívni egy barátot, nem merek megvenni egy magazint, egy könyvet, vagy egy szoftvert, nem merek beülni az autómba, mert nincs benne benzin, nem tudok megenni egy fagylaltot, mert akkor nem telik kenyérre. Szóval most gáz van minden szinten, alaposan padlót fogtam, és ha nem akarok menten megdögleni, fel kell hagynom az örökös tervezgetéssel, be kell indítanom a cselekvés motorját. Még semmi sem késő, én mindig talpra tudtam állni egy-egy nagyobb zuhanás után, remélem, most újra ki tudom majd húzni magam ebből a dagonyából. 


Bohém vagyok, de erős a hitem, és szeretek élni. Azzal álltatom magam, hogy minden nap egyre jobban vagyok, és hogy ezt el is higgyem, hangosan bebeszélem magamnak, plusz bónuszként felírom egy kis cetlire és odaragasztom a PC-monitor szélére, hogy lássam, hogy megmaradhasson a törékeny bizodalmam. Mindenáron túl kell élnem ezt a helyzetet, mert ha mindenki felkötné magát, aki ennyire szarban van, már nem létezne a térképen sem Magyarország.


Ez a blog lesz a startoldalam, innen átevezhettek majd arra az aloldalamra, ami éppen jobban érdekel benneteket. Az én hobbijaim mindig is ütötték egymást, nem fértek rá egy lapra, és most sem fognak. mert hogy is nézne ki egy olyan blog, ahol novellákat olvashatsz, aztán meg saját szerzeményű dalokat hallgathatsz, ugyanakkor látod, hogy a fejléc elkalauzol a postagalambok tenyésztéséhez, vagy egy másik beavat a hobbi gyümölcskertész napi feladataiba. 


Hogy mindettől az ütköztetéstől megkíméljem a látogatóimat, minden témakör egy új blogba fog kerülni, de itt a főoldalon azért egy villanásnyira belekóstolhatsz valamennyi hobbimba, mert hát hogyan is választhatna témakört az óvatlan idetévedő, ha azt sem tudja, mi a választék. A választék egyre bővülni fog, mert én nem ragadok le sokáig egy-egy témánál, amikor találok egy új favoritot, arról intenzíven fogok regélni egy darabig, aztán könnyen meglehet, hogy el is felejtem, de ti innen bármikor elérhetitek majd, mint egy prominens blogot, vagy mint egy zombi archívumot. Figyelj az utolsó bejegyzés időpontjára, az elárulja, mennyire izgat még a dolog.


Végezetül a bevezetőmben még azt akarom kihangsúlyozni, hogy ebben a blogban minden új bejegyzés csupán egy-egy új témakört fog behatárolni, amit aztán egy másik blogban találhatsz meg, persze csak akkor, ha érdekel. Nem erőszak a disznótor, itt semmi sem kötelező, válassz a saját ízlésed szerint, én akkor sem esek pánikba, ha nem maradsz meg olvasómnak, de melegen ajánlom, hogyha találsz itt egy számodra kedves felvillantott témát, rakj fészket azon az oldalon. Mert valószínű, hogy tudunk majd egymásnak újat mondani, amiből mindketten (hárman, százan, ötvenezren, kétmilliónyian, akármennyien ...) építkezni tudunk. Ha meg fogsz ismerni, én is jobban fogom ismerni magam. Próbáljunk hasznosak lenni egymás számára, mert ez viszi előre a világ dolgait, nem az a hír a tévében például, hogy ma megint hányan fúltak bele a Balatonba. 
                                                                              Ússzál velem !!!